Latinovits levele Ruttkai Évához 1975. (Neked Kedves)
2012 március 18. | Szerző: Stefi
Évának, Amerikába 1975 július
Merre csavaroghatsz drágám, és vajon gondolsz-e ránk, akik nagyon egyedül vagyunk, Bagóval egymásra utaltak, tehetetlen. Álmunk a géped maga után húzta, délutáni kék égen fehér csik.
Egyedül vagyok.
Akárhogy is történt és történik: Hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve. Elvégeztetett.
Szemes a régi. Az emberek idegenek.
Nincs nyaralás. Az emlékek miatt, amik most befednek és ellepnek, a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok. Múlunk és nem mulatunk. Az idő múlatja kedvét rajtunk.
Nincs nyaralás Bagó miatt. Ebben a kis fekete testben egy ősi lélek lakhat, annyira követi az ember ritmusait, kedvét, mozdulatait. Nem vitorlázom nyugodtan, ha nem tudom, mi van vele. És tudom is: vár rám. Gondolataiban biztos megakad, merre lehetsz, de Te az utóbbi időben keveset látogattad őt. Engem szokott meg hétköznapnak, Te voltál az ünnep.
Nyaralás nincs. alvás is csak altatóval. nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is igy akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Ujraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk. Tizenöt év. Most vetkőztük le másodszor a bőrünk. levedlettük régi magunk kétszer. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.
Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi szineket. A régi sziveink.
Régi sziveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad, tizenöt év dobogó szive.
Úszom a vizben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szived csillogása. A szél hártyája a vizen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a viz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vizben, viz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kisért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva,szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.
Zoltán
Átváltozások
2012 február 15. | Szerző: Stefi
Miért rontottátok el ezt a jó kis oldalt??? Sem rendesen formázni nem lehet, és nem akarok csúf hirdetéseket sem a saját szerelmes oldalamba!!!
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.Én nem tudtam, hogy így fáj…
2011 október 1. | Szerző: Stefi
Megláttalak…. soha nem fájt, de most belehaltam. 🙁
Miért nem én? Miért ő? Az én helyemet bitorolja, tudta nélkül… azt hiszi, hozzá tartozol, pedig nem…. hozzám, mégsem velem vagy, nem lehet…
Mindennek ideje van.
De nem tudtam, hogy így fáj….
Tavasz!!
2011 március 14. | Szerző: Stefi
Rónay György
Március
Mintha könnyű, halványzöld csipkefátyol
lebegne fönn az ágakon a lágy
márciusi nap ferde sugarától
át- meg áttűzve: rügyeznek a fák.
A duzzadt szemek barnásrőt hajából
gyöngéden bontogatja ki magát
egy-egy selyem levél, és szinte táncol
újszülött boldogságától az ág.
Vibrálni látszik, mégis mozdulatlan,
s vele együtt valami bódulatban
remeg a rezzenéstelen világ,
ahogy táguló pórusain át
árad a vér, a nedv, a fény, a mámor,
s zöld erdőket virágzik ki magából.
Köszönöm!
2011 február 13. | Szerző: Stefi
Képes Géza
Köszönöm
Egyetlen jó az életemben
te voltál, te vagy, te leszel.
Kapocs, mely az élettel összekötne,
van ezer meg ezer,
de mindegyiket, bármely pillanatban
szétszakítom mint pókhálószövetet.
Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek:
Köszönöm neked.
Staccato
2010 október 23. | Szerző: Stefi
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el
Próbák
2010 szeptember 26. | Szerző: Stefi
Betegségek árnyékolták napjainkat. Félreálltam, mikor a családodban felütötte a fejét, biztosítva arról, ha egy váll kell, az enyémet mindig megtalálod. Veled izgultam, míg megérkezett a szövettani eredmény, és Veled örültem, mikor elsőként értesítettél róla, hogy vaklárma volt, semmi komoly baja nincs NEKI. Mert ilyen áron nem kell…
Még meg sem könnyebbültünk, mikor rosszul lettem. Elbújtam, nem akartam, hogy láss így, lefogyva, meggyötörve, nyúzottan. Azt akarom, hogy ne láss betegen. Lehet, hogy ez egy jel volt, hogy nem érett még meg a kapcsolatunk a mindennapokra? Akarom-e egyáltalán a mindennapokat? Van-e olyan szerelem, ami hosszú távon is kibírja a napi gondok, betegségek mellett? Lehet, a miénk is olyan, de MÉG nem akarok bizonyosságot. De Te hívtál, írtál, nem hagytál magamra, és ez erőt adott.
Holnap látlak, holnap érezlek, holnap Hozzád simulhatok végre! A próbát kiálltuk. 🙂
Szinte fáj
2010 július 10. | Szerző: Stefi
Még csak egy hét telt el a szabadságából, csak egy hete nem láttam, de hiánya szinte fáj. Még egy hétig kell várnom, hogy újra öleljük egymást. Kitölti minden gondolatom… normális ez?
Nem csak a húszéveseké a világ! 🙂
Csillapíthatatlan
2010 július 1. | Szerző: Stefi
Soha nem hittem, hogy engem is elér… erről írnak a regények. (?) Minden találkozáskor szíved a torkodban dobog… aztán felolvadsz, feloldódsz egyetlen csókjától és úgy adod át magad neki, az érzésnek, olyan feltétlen bizalommal, olyan biztonságérzettel, amit utoljára édesanyád féltő ölelésében éreztél. Tudod, míg karjaiban tart nem érhet semmi rossz…
Soha nem múló!
2014 március 9. | Szerző: Stefi
Márai Sándor
Oldal ajánlása emailben
X