2009 június 8. | Szerző: Stefi |

Tudta, hogy nős. Azt is, hogy gyerekei vannak. Tudta, hogy a romantikus
lányregények világának semmi köze a valósághoz, hogy a férfi a biztosat
sosem cserélné a bizonytalanra. Mégis belement a játékba. Hogy miért?
Mert reménykedett, és mert nem voltak duzzogós lefekvések és kócos
ébredések, mert nem süllyedt le a kapcsolat a mindennapok rutinjainak
szintjére. Abba viszont nehéz beletörődni, hogy az ember csak a második
lehet.

Az elején tökéletes volt minden. A férfi figyelmes volt és elbűvölő.
Gyakran hozott virágot, apró kis meglepetéseket. Nem kellett
megismernie a rossz tulajdonságait, nem kellett elviselnie a rigolyáit.
Nem is tudott róluk. Biztos lehetett benne, hogy nem fog meccset
bámulni, amikor felmegy hozzá, csak egymással törődtek azokon a titkos
órákon.

Izzott köztük a levegő. Minden egyes találkozás csak fokozta vágyakozásukat, egyre sürgetőbb volt a viszontlátás.

Minél
többet voltak együtt, annál inkább akarta hinni, hogy mégis van rá mód,
hogy ezt a könnyed és kötöttségek nélkülinek indult kapcsolatot igazán
komolyra lehet fordítani. Valójában persze szabad, de a szíve már
gúzsba van kötve, képtelen lenne ismerkedni, új kapcsolatot szőni –
tudja jól. Mikor megemlíti a férfinak, hogy lehetne ebből a viszonyból esetleg kapcsolat is, az
csak hallgat. Nem néz a szemébe. Kínos, óráknak tűnő szünet után csak
ennyit suttog maga elé: Persze, persze. Miért ne lehetne?

De ekkor már biztosan tudja, hogy hazudik. Hogy csak áltatta magát.
Hogy soha nem lesz ő az első a férfi életében. Hogy hazugságra épült az
egész kapcsolat, így nem is csoda, hogy hazugságokba fullad végül.
Persze a férfinak ez igazán kényelmes. Amit nem kap meg otthon, azt
megkapja tőle, de nem fogja elhagyni a feleségét, a gyerekeit. Nem
fogja végig csinálni érte a válással járó huzavonát.

A
hazugságok, melyek kezdetben oltalmat és biztonságot nyújtottak,
életben tartották viszonyukat, ma egyre inkább megmérgezik életüket.
Olykor már úgy tűnik, hogy csak erőlködnek, a rutintól való félelem
ellenére mégis csak lesüllyedtek a köznapiság szintjére, eltűnt a
kapcsolatból a könnyedség. A lopott órák kezdenek izzadságszagúvá
válni, a megszokás befészkeli magát mindennapjaikba.

A kezdetben erotikusan túlfűtött titkos telefonbeszélgetések, sms-ek elmaradoznak.

Mi tartja még egymás közelében őket? Maga sem tudja.

Szeretne
úgy igazán a férfihoz tartozni. Szeretne nyaralni menni vele, együtt
ünnepelni a karácsonyt, vele lenni hétvégenként, mellette ébredni
reggelente.

Tudja jól, hogy ez lehetetlen. Akkor mégis mihez
kezdjen? Menjen az álmai után, ezzel elveszítve a férfit, aki annyira
fontossá vált számára, vagy maradjon vele és maradjon második?

De vajon a másik oldalon mikor telik be a pohár? A férfi mikor fogja
úgy gondolni, hogy most kell kilépnie ebből a viszonyból? És ha eljön
ez a pillanat, ő mihez fog kezdeni? Nélküle.