2009 szeptember 5. | Szerző: Stefi |
Már várt. Úgy ölelt, mint aki utoljára teszi. Közben pedig mardosta a lelkiismeret. De mégsem tudja/tudjuk befejezni. Valami végérvényesen összeköt bennünket. Örökre.
Szerettem volna Vele sétálni a fák közt, kézen fogva, hozzábújva, és nagyot beszélgetni. Nem lehet, nem szabad. Egyszer tán, ha majd nem leszünk más, mint két idős ember, aki az emlékeiből él, akkor talán megvalósul ez az álmom is.
Szerettem volna Vele sétálni a fák közt, kézen fogva, hozzábújva, és nagyot beszélgetni. Nem lehet, nem szabad. Egyszer tán, ha majd nem leszünk más, mint két idős ember, aki az emlékeiből él, akkor talán megvalósul ez az álmom is.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
kgMcNc jahbygwhsxbn
Shala, ezen me1r e9n is ele9g sokat gondolkodtam, de ve9gfcl arra kf6vetkeztete9sre klleett jutnom, hogy:1. ennyire tudattalanul nem lehet ennyi egyme1sra e9pfclő szimbf3lumot haszne1lni (megeszem a kalapom, ha nem tudte1k mi az a tetragrammaton).2. egy alkote1s elke9szfclte ute1n, az f6ne1llf3 e9letet kezd el e9lni, e9s szerintem szinte mindegy hogy tudatos vagy tudattalan munka eredme9nye, de amit le1tunk ott van, e9s jelente9s tf6bbletet hordoz. Valf3szednűleg edgy is csak a felszednt karcolgatjuk.