2009 október 17. | Szerző: Stefi |
Véletlen találkozás…. sétálunk az emberek közt, beszélgetünk, nevetgélünk! Ha megfoghatná a kezem, el sem hinném, hogy hamarosan elválunk és más úton megyünk tovább….
Nem késő még, a világ lehet miénk,
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Mindegy mi a múlt, ha a most elhoz nekem.
Mindegy mi az út, hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy mi a cél, hol a hely, amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel.
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Mindegy mi a múlt, ha a most elhoz nekem.
Mindegy mi az út, hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy mi a cél, hol a hely, amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
HOgy rám vártál, tudni fogom! :)))))))))))))))
“Mert ott állsz majd egyszer egy őrült napon.” 🙂