2009 június 27. | Szerző: Stefi |

Van szerelem bevallhatatlan,

vállalt nyugalmad őrzöd abban,

te döntöttél ekként magadban:

titok legyen. Bevallhatatlan.

Azt dédelgeted ami gátol,

ami megóv a kimondástól,

úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,

hogy tested pucérnak ne mondják.

Észrevétlenebb a fedettség,

a megtagadott meztelenség,

a félbenyelt döbbentő – mondat,

ára behódolt nyugalomnak.

Elhessegetsz sok sas szerelmet

ha kotlós biztonság melenget,

moccanna vágyad bár: cseréld el

a meleget a repüléssel. . .

A szárny alatt a szárnyalás – vágy:

gyutacsát vesztett bamba gránát,

sorsától fél, robbanni reszket,

magát alázza játékszernek.

Élve maradt szomorú bomba,

egykedvű csirke, puha tollban,

szélárnyékban delelő koldus,

vigyázatodban egyszer fölbuksz!

Félelmed rongyod – óva koldul –

szabályos koldus. Sose fordul

senki feléd. Nincs szava, élce,

nincs tetteden meghökkenése.

Örülsz, ha rád se pillant senki,

ha nem kényszerül észrevenni,

tekintetek pergőtüzének

körében kényelmetlen élned.

Magaddal is hitetve vallod,

hogy bőröddel egy már a rongyod,

kínok nélkül letéphetetlen,

benne szíved elérhetetlen.

Miről titkon vallod: bolondság –

őrzöd, akár koldus a rongyát,

talpig beléje öltözötten

lapulsz ártalmatlan közönyben.

Van szerelem bevallhatatlan,

vágyol rá – s benned van, magadban,

ragyogását rongy alá loptad,

magad előtt is letagadtad.