Rémület
2010 május 17. | Szerző: Stefi
Egy kurta-furcsa e-mail, és pillanatok alatt megváltozott a világ. Szembesültem a lehetőséggel, hogy elveszíthetlek, és ez jeges rémülettel töltött el. Pedig az a néhány szó nem árult el semmit. A pánik elhatalmasodott rajtam. Nem akarlak elveszíteni! Szükségem van Rád!
Egyet tudtam biztosan: ha lebuktunk, és borul az eddigi világunk, én VELED akarom leélni a hátralévő időmet!
Megkönnyebbülés, mikor kiderült, csak időd nem volt jobban kifejteni a dolgot. És a megkönnyebbülés mellett egy másik érzés: szinte sajnáltam, hogy megint biztonságban érezhetem magam, és marad a régi életünk. Mert így még nagyon sokáig kell várnom arra, hogy melletted ébredjek egyszer… ha egy álom megvalósul.
Ülnék és mesélnék
2010 május 16. | Szerző: Stefi
alkalmas erre. Pedig de szívesen ülnék ki a padra és méláznék el a
világ dolgain! Odakinn zuhog az eső, sötét van és nyirkos, barátságtalan
minden. Idebenn vergődés, vágyak, kétségek és érzések. Vergődés és
kétségek otthon. Otthon? A sötét idő sötét gondolatokat szül. És a
feszült hangulat is.
ellágyulnak, a gondolatok jó helyen járnak. Rá gondolok!
Kedves,
ne szólj. Igy, csöndesen,
pihenj velem:
árván egymásba-menekült
szegények
kincse ez a szerelem.
(Szabó Lőrinc)
Még mindig
2010 május 16. | Szerző: Stefi
Ha lehet, még erősebben… tart, néha tombol, máskor lágyan ringat. Egyre erősebben érzed, hogy megvalósul az álom. Soha ne kelljen felébredni! 
Álmodozom
2010 január 31. | Szerző: Stefi
Álmodozom arról, amit legutóbb mondtál, ami úgy szakadt fel belőled, meggondolatlanul, szívből… hogy eljön a nap, amikor majd éjfélig beszélgetünk, szeretjük egymást és együtt ébredünk! Tudom, hogy nem szabadna beleélni magam, de ahogy ezt mondtad, abból tudom, hogy Neked sem mindegy… hogy ez több… ez más… de MÉG nem lehet.
2010.01.01.
2010 január 1. | Szerző: Stefi
Ismét eltelt egy év, nekünk a második. Köszönöm amit adtál, köszönöm a bizalmat, szeretetet, (talán?) szerelmet… a kötődést, a meghittséget.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Az Ő szerelme
2009 november 3. | Szerző: Stefi
Míg az ég lehunyt szemére sötét fátyolát az éjjel
ráteríti, mint egy sóhajt, s olyan messze még a holnap,
nézem őt,ahogyan alszik, újra elborít a vágy, s
ezt a nyughatatlan vágyat talán a hold növeszti naggyá,
bennem érte mozdul minden, túl az éj virrasztó csendjén,
bár a föld minden szerelmét,mikor ébred, újra élném,
álma mélyén merre járhat, messze tőlem kire várhat?
Tudom,itt vagy, mellettem vagy, csak egy perc talán és virrad.
Mindig több,mindig erősebb, amit ő teremt s az élet,
mit a test kíván s a lélek, minden vágy őbenne ébred,
látom, fut velem egy úton, rohan velem kéz a kézben,
s nincs ki ránk szól, nincs ki kérdez,jön a reggel, velem ébreszt,
évek jöttek, évek mentek, most már tudom,csak rád vártam,
minden hajnalunk és éjszakánk minket hív és minket ünnepel,
mint az égbolt fénylő kékje, mint a föld ezernyi színe,
nyár és ősz minden gyümölcse, messze óceánok mélye,
minden érte él, csak érte, minden tőle szép, csak tőle,
mint a tavasz új virága, mint a rétek, erdők illata.
És az ő fényét ragyogja fenn a milliárdnyi csillag,
mert az ő szerelme jó, mert az ő szerelme tiszta,
mert az ő szerelme igaz, mert az ő szerelme az élet,
mert az ő szerelme álom, mert az ő szerelme boldog,
mert ő szerelme súlyos, mert az ő szerelme rabság,
ezer láthatatlan láncon, mert az ő szerelme minden.
Őrült vágy vad szenvedély, halk vigasz,
mert az ő szerelme a sorsom,
aludj csak, aludj még, álmodj tovább!
Összetartozás…
2009 október 27. | Szerző: Stefi
Fél perc volt az egész. Megszólalt a zene, amely Róla szól…. szívem megdobbant. Felvillant bennem, hangosítanom kell a telefonomon, hogy meghalljam, ha hív (nem volt oka rá). Ebben a másodpercben megszólalt a telefon a kezemben. Ő volt! Mi ez, ha nem az, hogy egyek vagyunk, külön is!
2009 október 17. | Szerző: Stefi
Véletlen találkozás…. sétálunk az emberek közt, beszélgetünk, nevetgélünk! Ha megfoghatná a kezem, el sem hinném, hogy hamarosan elválunk és más úton megyünk tovább….
Amit látomásnak hittem, lehet végül az életem.
Mért őrültség?! Hisz nem késő még!
Amit képzeletben rég megéltem, most itt van, s én elhiszem.
Mindegy mi a múlt, ha a most elhoz nekem.
Mindegy mi az út, hogyha végül itt vagy velem.
S mindegy mi a cél, hol a hely, amit érted adnék fel.
Most érzem, mit kértem, itt van közel.
Érzések
2010 május 26. | Szerző: Stefi
Megmutattad nekem, milyen lenne melletted… milyen az, mikor megáll az idő, és mégis rohan. Kegyetlenül rohan… A szenvedély csitultával egymáshoz simulva beszélgetni múltról, jelenről és sosem a jövőről. Mintha a jövő nem is létezne számunkra. Mégis minden, elejtett szavaink, szívünk dobbanása azt suttogja, azt ígéri, sosem lesz vége. Lemeztelenítetted a lelked, olyan mélységekig nyíltál meg, amit remélni sem mertem. Nem kellett kimondani, minden érintésben, minden pillantásban ott dobogott, lüktetett, hogy enyém vagy, s én a Tiéd!
És mégsem…
Oldal ajánlása emailben
X