2009 augusztus 8. | Szerző: Stefi
Szex és szerelem az én
fejemben sokáig egymástól elválaszthatatlan fogalmakként éltek.
Összetartozásuk számomra olyan egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen
volt, mint a nappalé és a világosságé, az éjszakáé és a sötétségé.
Elvégre, gondoltam én, mi másért is támadna kedve az embernek
szerelmeskedni, mert – mint az ige töve is mutatja – szerelmes a
másikba?
Szex rettegés idején
Ebbe a Newton
törvényeinek igazságtartalmával felérő szabályszerűségbe vetett hitemet
(saját tapasztalataim akkor még nem lévén) kamaszkorom vége felé
rengette meg alapjaiban egy regény. Ha jól emlékszem, Bor Ambrus írta,
és a második világháború idején játszódott az ostromlott Budapesten. Az
egyik jelenetben a szereplők lent kuporognak a koromsötét légópincében,
és miközben odakint sorra csapódnak be a bombák, odabent egy találomra
egymáshoz sodródott pár vad szeretkezésbe kezd. Ennek a kétségbeesett
aktusnak az ég egy adta világon semmi köze nincs a szerelemhez,
mindössze két halálosan rettegő emberi lény próbál meg egymásba
kapaszkodni és ép elmével túlélni egy őrült helyzetet. Érezni akarják,
hogy hiába tombol kint a halál, ők élnek. És ezzel tökéletesen
tisztában van a többi pincelakó is, mert amikor lefújják a légiriadót
és felgyulladnak a fények, de a pár továbbra is képtelen elszakadni
egymástól, az egyik szomszéd az ölébe veszi a szeretkező asszony
kislányát, és hogy elvonja a figyelmét az anyjáról, énekelni kezd neki.
Még arra is emlékszem, mit: egy német gyerekdalt a libákat ellopó
rókáról.
Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, hogy bár a szex
kétségkívül akkor a legspirituálisabb élmény, ha a két embert szerelem
köti össze, az emberi faj számtalan egyéb okból kifolyólag is hajlamos
nemi életet élni. Például azért, mert fél, mert feszült, mert némi
gyors örömre vágyik, mert menekülni akar egyébként kilátástalan
helyzetéből, vagy mert úgy gondolja, ha úgyis minden mindegy, miért ne
engedjen a hormonok csábításának. Ezért állt elő több pszichológus és
antropológus is azzal az elmélettel, hogy a gazdasági válság jellemezte
2009 a megcsalások éve lesz. Méghozzá nemcsak azok esetében, akiktől
korábban sem állt távol a hűtlenkedés (hogy csak a napi stresszt némi
házon kívüli, kockázatmentes szexszel levezető üzletemberek példáját
említsük), hanem az olyan teljesen normális, hétköznapi életet élő
átlagnőknél és -férfiaknál is, akiknek a fejében korábban meg sem
fordult a félrelépés lehetősége.
(Elle)
2009 július 21. | Szerző: Stefi
– Nem tud egy olcsó, jól dolgozó takarítócéget kedves Eszter? – kérdezte kolleganőjét a sármos marketingigazgató. – Végre elkészült a lakásfelújítás, de sem időm, sem energiám kitakarítani a festők után.
– Ha gondolja igazgató úr, a barátnőmmel szívesen bevállaljuk. Olcsón és jól dolgozunk. 
– mosolygott rá a nő. Tetszett neki a férfi, de egészen addig elképzelhetetlennek tartott mindennemű közeledést, míg rá nem döbbent, hogy a jóképű pasi egyre sűrűbben tesz kétértelmű megjegyzéseket, sokszor mások jelenlétében is. Most csak sejtelmesen mosolygott, és valami olyasmit mormogott a bajsza alatt, hogy: elhiszem, hogy jól dolgoznak.
Két nappal később azonban azzal a kéréssel lepte meg a titkárnőt, hogy elmennének-e felmérni a terepet a barátnőjével, hogy valóban elvállalják- e a takarítást.
Eszter izgatottan hívta a barátnőjét, aki azonban nem ért rá aznap, de rábízta a döntést. Égett az arca, mikor közölte az igazgatóval, csak ő menne fel hozzá egyedül. Gyuri könnyed hangon válaszolt, de szemében csillogással vette tudomásul a dolgot.
A csodálatosan felújított lakás még kongott az ürességtől, a levegőben por és festékszag terjengett. Az igazgató körbevezette, megmutatott minden helyiséget, miközben szikrányi jelét nem adta semmilyen érdeklődésnek.
A konyhában egy beüzemelt hűtő állt mindössze, azzal a céllal, hogy a munkások a nagy melegben hideg italhoz juthassanak. Gyuri üdítőért indult, míg Eszter a nappali erkélyéről csodálta a hegyre néző gyönyörű kilátást. Ábrándozva gondolt arra, mennyire el tudná képzelni az életét ezen a helyen – talán ezzel a férfival. Egyikük sem volt már kamasz, és egyikük sem volt független. A férfi magánéletéről vajmi keveset tudott, csupán annyit, hogy a felesége másik városban dolgozott, egész héten alig-alig találkoztak. Ez a lakás inkább legénylakás jellegű volt, az asszony soha nem töltötte itt az időt.
Ijedten ugrott hátra, mikor a férfi megszólalt mögötte. Ábrándozás közben nem hallotta a macskalépteket. Kis híján elesett. Gyuri elkapta, majd végtelennek tűnő ideig csak nézték egymást.
– Kiugrik a szívem a helyéről, úgy megijedtem! – szólalt meg a nő halkan.
– Ne haragudjon. Mit tegyek, hogy csituljon a szívverés? -kérdezte az igazgató, miközben keze Eszter derekára csúszott és szorosabban ölelte erős karjaival.
– Biztosan nem ez a módszer a legjobb, de kétségkívül a legkellemesebb! – mondta a nő mosolyogva, és keze a férfi nyakán siklott, míg át nem ölelte biztonságot keresve.
2009 július 20. | Szerző: Stefi
Tudom, hogy Ő teszi meg az első lépést. Én kivárok. Dolgozik benne a lelkifurdalás a feleségével szemben. Világéletében nagy vadász volt, nem fogja sokáig bírni a vadászat öröme, a visszaigazolás nélkül, a hódítás játéka neki maga az élet. Azonban tisztában van azzal, hogy ő sem az a fiatal csődör már, és a bátorsága is kevés egy ismeretlen vár bevételéhez. Nem vállal nagy kockázatot.
Ezért – bár most játssza a hű férjet – nem kell sok idő, és jelentkezni fog, hogy megkezdje az újra-visszahódítási akcióit.
Én pedig hagyom játszani, hagyom magam újra és újra becserkészni, mert nekem is szükségem van Rá!
2009 július 13. | Szerző: Stefi
A feleség
Azt mondod, úgy szeretsz, mint azelőtt,
s csak a javamat tartod szem előtt.
Éjt nappá téve dolgozol értem,
hogy megteremts mindent, amit kértem.
Ezért van, hogy már észre sem veszed,
ha rúzst váltok, vagy új ruhát veszek.
Hiányomat nem bírnád megszokni.
Nélkülem nincs élet, ing és zokni.
A szerető
Csodálod szemem, szám és termetem.
Dicséred eredeti szellemem.
Szavad szerint tökéletes vagyok.
Tán csak az elvárásaim nagyok.
Vágysz reám, mint a hamvas barackra,
vagy mint dagonyára a malacka.
Kellek neked, mint hab a tortára,
ha néha ráérsz egy fél órára.
2009 július 5. | Szerző: Stefi
Nyaralni van, hetek óta nem találkoztunk. Az nem zavar, hogy a családjával ment, ezen már túl vagyok. De hiányzik a hangja, a nevetése, a beszélgetések, a tanácsai és az érintése. Megtanultam együtt élni ezzel a helyzettel, megelégedni azzal, amit kapok, amit kaphatok. Nem volt könnyű, az emberben ott tolong a birtoklási vágy, kitúrva a józan észt. A kezdet szép volt, flört a javából, szívet melengető, szívet dobogtató, egy mosolyától elolvadó.
Az első lépés mindig a nő kezében van, és én feldobtam a pöttyöst, amit Ő csuklóból le is ütött. Aztán mielőtt elkezdődött volna bármi is, inába szállt a bátorsága. Egészen a következő “véletlen” összefutásig. Az első évünk a visszakozások és újrakezdések éve volt. A tanulásé, megtanulni, hogy a saját, meglehetősen nyűgös, leélt hétköznapjaink mellett, és nem helyett vagyunk egymásnak. Az azóta eltelt 3 év maga volt a csoda. Már nem tudunk egymás nélkül létezni, de soha nem fogunk együtt élni….
Soha ne mondd, hogy soha. Bármi megtörténhet bármikor. Csak rajtad múlik. Vagy majdnem. A kérdés inkább az, vajon akarnád-e? Akarnám -e hogy a férjem után egy olyan férfi rigolyáit kelljen elviselnem, megszoknom, akit szeretek, tiszta szívemből, de csak és kizárólag a jó oldalát ismerve szeretek! Vajon mennyire állná meg a helyét ez a szeretet, ha a mindennapok nyűgét, bajait, rigolyáit és berögzött szokásait kellene együtt elviselni, átélni, megszokni?
Úgy érzem, ha megtehetnénk, akkor sem lenne szabad meglépnünk ezt a lépést. Igy jó, ahogy van. Igy megmaradunk egymásnak örökké.
2009 július 5. | Szerző: Stefi
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!
2009 július 5. | Szerző: Stefi
Sokszor látszólag jól működő, harmonikus kapcsolatokat
tesz tönkre váratlanul egy titkos hódoló felbukkanása. A félrelépések
azonban soha nem előzmények nélkül történnek. Még ha a
felszínen rendben mennek is a dolgok, az asszonyok többségénél az évek
vagy hónapok óta érlelődő elégedetlenség és a törődés hiánya vezethet a
hűtlenséghez. Ilyen helyzetben elég egy hirtelen fellobbanó szikra, egy rajongó udvarló, akinek aztán lehetetlen ellenállni.
A pszichológusok véleménye szerint a nőket leginkább a
változatosság keresése, a tisztelet és csodálat iránti igény, illetve a
személyes vonzerő bizonyításának vágya sarkallja félrelépésre. Ezt
azonban maguknak is nehezen vallják be… Szívesen hivatkoznak inkább a szerelemre, pedig az alkalmi viszonyokból a legritkább esetekben lesz valódi érzelmi kapcsolat.
Az ilyen kaland mindig sokkal inkább a szexről és az érzékiségről szól:
amit a nő nem kap meg a párjától, azt megkapja a szeretőjétől.
Ez
különösen azokra a nőkre jellemző, akik úgy oldják meg a gondjaikat,
hogy kilépnek a számukra problémás helyzetből.
– Bár azt gondolnánk, hogy az ilyen ember határozott, önző és a saját érdekeit tartja szem előtt, mégis a
dolog hátterében az a bizonytalanság áll, hogy a személy nem érzi magát
képesnek arra, hogy javítson a körülötte kialakult helyzeten – hangsúlyozza a szakember.
A világ azonban sosem igazságos: míg a szeretőt tartó
férfit irigylésre méltó hódítónak, az asszony félrelépését
elítélendőnek tartja az emberek többsége. Nem csoda, hogy a hűtlen nők mindent megtesznek azért, hogy kalandjukra ne derüljön fény.
A tiltott gyümölcs azonban csak ideig-óráig édes, a bújkálás és
hazudozás előbb-utóbb megmérgezi a hűtlenkedők napjait. Ráadásul egy
ilyen viszony biztosan nem tarthat örökké. S mivel a nők többsége érzelmi kötődés nélkül nem képes párkapcsolatra, hamarosan két férfi után fog vágyakozni egyszerre.
Hol gyanútlan párja, hol szeretője iránti vonzalma kerekedik felül,
ezzel együtt hol a boldogság, hol a lelkiismeret-furdalás lesz erősebb.
A zűrzavarból csak egy kiút van: felszámolni valamelyik kapcsolatot.
A félrelépés okozta bűntudat következménye sokszor az
őszinte vallomás, ami könnyen végleg tönkreteheti a válságban lévő
házasságot. Még ha a felszarvazott férj meg is bocsát, valószínűleg sosem fog tudni ismét vakon bízni a feleségében.
Bár sokan azt hiszik, hogy egy kis hűtlenkedés újra felszíthatja a
tüzet unalmassá vált kapcsolatukban, ez azonban veszélyes és igencsak
kétes kimenetelű játék. A féltékenység rövid távon
felélesztheti ugyan a férfi szexuális érdeklődését, ez azonban
általában nem a nőnek szól, hanem a másik férfival való megküzdés,
rivalizáció motiválja.
2009 július 4. | Szerző: Stefi
Van, aki szerint a szerető már önmagában nagyon romantikus szó, van,
aki szerint a szeretősdi inkább izgató, mint romantikus. Az irodalmat
és a filmeket egyaránt megihlette már ez a fajta kapcsolat, szinte
minden válfaját láthattuk már a filmvásznon. A történelem során azért
nem új keletű a szeretősdi, sőt, évszázadokkal ezelőtt sokkal lazábban
kezelték a házastársak ezt, mint manapság.
Bezzeg régen
A
reneszánsz Olaszországban, főleg Genovában, Velencében, Firenzében és
Rómában elismert és előszeretettel követett szokás volt a Cicisbeatura
(vagy másként Cicisbeismo), avagy a házas, arisztokrata asszonyok
hivatásos szeretőjének “intézménye”. A szerető a férj tudtával és
jóváhagyásával látogatta a feleséget. Elkísérte a templomba, nyilvános
rendezvényekre, sétákra, szabad bejárása volt a házba, és végül, de nem
utolsó sorban a hölgy szexuális igényeit is kielégítette.
Tulajdonképpeni
feladata az volt, hogy az asszony unalmát elűzze, illetve, hogy állandó
kísérője legyen. Az írások szerint, a házassági szerződéshez hasonló
megállapodás jött létre a felek között, amiben lefektették a szerető
jogait és kötelezettségeit. Példának okáért, a Cicisbeonak (vagy
másként Cavalier Servente-nek) köz szereplések alkalmával a hölgy
mögött kellett állnia, csak onnan suttoghatott a nő a fülébe. A
Cicisbeo elnevezés is innen ered, ami “suttogni-t” jelent. A szeretőnek
“szolgálata” alatt tilos volt más hölggyel kapcsolatot fenntartania. Ha
mégis megtette, úgy a megállapodást semmisnek kellett tekinteni, de a
szerződést bármelyik fél bármikor egyszerűen fel is bonthatta.
A
korból származó feljegyzések tanúsága szerint ezzel az olasz szokással,
rangtól függetlenül, bárki élhetett. A féltékenységet pedig nemhogy nem
ismerték, de a Cicisbeo és a férj között olyan szoros kötelék is
kifejlődhetett, mint egy esküvel megpecsételt szövetség. A hivatalos
szerető előnyei közé tartozott, hogy ritka volt a válás, és nyilvános
skandalumokra sem került így sor.
2009 június 29. | Szerző: Stefi
“Éppen a haldoklás pillanatában tisztul ki az a tudás is, hogy bár sok utat teszünk meg másokkal, akár elképesztő közelségben is, az életünkben alapvetően egyedül vagyunk, és ezt a fajta magányosságot nagyon kevesekkel tudjuk megosztani. Miközben elementális igényünk van arra, hogy megosszuk, amit csak lehet, vannak dolgok, amiket nem merünk, nem tudunk, vagy nem akarunk mindenkivel megosztani. Éppen abban van az emberi kapcsolatok összes árnyalata és izgalma, hogy mindenkivel egészen egyedi és megismételhetetlen metszete van a világunknak.
Sokszor a kémia, a vágy, a helyzet izgalma, az elcsábulás olyan elementárisan erős, hogy annak valóban nem lehet ellenállni. Bármennyire szeretnénk is, nincs receptszerű, tervezett élet. Valami mindig közbejön. Sok olyan találkozás van az életünkben, ami sehogyan sem fér össze sem a tervezéssel, sem a társadalmi normák diktálta követelményekkel, azzal, hogy hogyan kell “rendesen” élni. Minden találkozás más, nem lehet a félrelépőket és a félrelépéseket kategorizálni. ….
Egyszerre vágyunk keretekre és gyűlöljük, ha kordában kell tartanunk a vágyainkat. A szabadság így sokszor elég méltatlanul, suttyomban valósul meg, szorongást, bűntudatot és végül borzasztó sok fájdalmat eredményezve. Igazán szabadon élni és szeretni nem egyszerű dolog, sokak számára a biztonságnak akár az illúziója is mindennél többet ér. ” Mester Dóra Djamila
.
2009 augusztus 11. | Szerző: Stefi
Kevesen vannak, akik a „másik nő” státuszukat végül karikagyűrűre és holtomiglan-holtodiglanra cserélhetik. Azt hihetnénk, hogy ők a szerencsés kivételek, pedig erről még ők maguk is máshogy vallanak.
A szeretőt mindig elítélik. Ő a rettenetes, aljas nőszemély, aki orvul szétbombáz egy családot, aki elszereti a férfit a feleségétől, és így tovább. Mindig ő a hibás. Sosem a férj, vagy akár a feleség. És bármit tehet, ez mindig így marad.
Hát akkor mutogassunk
Bár semmiképpen nem szeretnénk a házasságon kívüli kapcsolat intézményét magasztalni, képmutatás lenne azt állítani, hogy nem létezik. Számos írás foglalkozik azzal a kérdéssel, mitől lesz jó a házasság, ám ha már egyszer eljutott a a kapcsolat odáig, hogy egy harmadik személy is bekerült az amúgy kétszereplős darabba, talán érdemes megvizsgálni mindhárom résztvevő felelősségét.
A feleség az igazi áldozat, nemde? Akkor is, ha házsártos, ha nem hajlandó a szexre másfél éve, és ha folyton csak hibáztatja a férjét, amiért nem foglalkozik eleget a gyerekekkel, és nem tölti minden szabad percét otthon. Mert ha végül az állandóan mószerolt férj kalandba menekül – hiszen nem akar válni, elvégre ott vannak a gyerekek, állnia kell a sarat –, akkor a szegény, megcsalt asszonyt sajnálja mindenki.
Igazából a férj sem hibás, hiszen ő csak a legjobbat akarja: megőrizni a családi békét, miközben nem golyózik be attól, hogy lehúzhatja az életét a klotyón. Valójában csak némi boldogságra vágyik, mindezt úgy, hogy nem akar senkit bántani – szól a sztereotípia. Kérdés, hogy vajon miért nem hajlandó szembenézni azzal, ami otthon van? Az nem az ő élete? Neki nem is volt része abban, hogy a hajdan csodásnak indult szerelem rémálommá vált? Vajon mennyit tett azért, hogy megoldja a dolgokat? Hogy megértse a feleségét, aki ki sem látszik a pelenkák, a mosnivaló, a tizenöt kiló túlsúly és a családért kukába dobott karrier mögül?
És akkor itt a szerető, az aljas, aki valószínűleg egy suttyomban lehúzott karikagyűrű következtében engedte át a fickót az első pillantásos rutinvizsgálaton. Vagy talán pontosan ismerte a férfiú családi állapotát, épp ezért hárította is a közeledését – amíg bírta…
Most hagyjuk azokat a nőket, akik a kilométeres műkörmükkel fenyegetően a pasi felé hadonászva, résnyire szűkült szemmel és az elviselhetőnél egy oktávval hangosabban követelik, hogy szerelmük (?) tárgya rögvest adja be a válópert, hogy aztán őket vehesse nőül.
Itt az olyan bonyolult esetekről van szó, ahol roppant kétségbeejtő módon ugyan, de szerelem szövődik két ember között, akik közül az egyiknek – zömmel a férfinak – családja van. Abszolút patthelyzet. Veszít-veszít szituáció a köbön.
Sosem bocsátom meg magamnak
„Nem kifejezetten hívnám szeretőnek, de tény, hogy a férjemnek viszonya volt velem, amikor még az előző nejével élt. Bár ma már boldog házasságban élünk, de senkinek nem javaslom, hogy ezt tegye. Hiába szerettem és vágytam arra, hogy ne kelljen titkolni a kapcsolatunkat, mégis rosszul éreztem magam attól, hogy miattam vált el. A családja (különösen a nővére és az anyja) nem is szeretnek, és sosem fognak, pedig lassan tíz éve vagyunk együtt. Négy gyereke közül az egyik a mai napig nem hajlandó eljönni olyan családi összejövetelre, ahol én is ott vagyok, ami nyilván nagyon nehéz a férjem számára. Érdekes módon őt teljesen megértik, elfogadják, és közben engem hibáztat mindenki. Bárcsak okosabb lettem volna, és nem bonyolódtam volna ebbe az egészbe, amíg önként el nem válik! Nem hiszem, hogy valaha is meg tudok bocsátani magamnak.”
Amíg nős volt, én voltam az első
„Igazából akkor kezdtem magam szeretőnek érezni, amikor a párom elhagyta a feleségét. Mindig velem osztotta meg minden gondolatát, örömét és bánatát, én voltam az, aki valóban a társa volt azalatt a közel másfél év alatt, amíg viszonyunk volt. Miután úgy döntött, hogy elválik (amire én sosem kértem), szinte minden energiája arra ment, hogy valahogy segítsen a feleségének alkalmazkodni az új helyzethez. Természetesen a feleség nem akart válni, és miután aláírták a papírokat, beismerte, hogy adott esetben egy szemvillanás alatt visszafogadná a férjét. Nem mondom, hogy fenyeget ez a veszély, de tény, hogy a válás borzasztó következményei, a gyerekek vesztesége, a volt feleség keserű gonoszságai, a megvetés a családtagok részéről és a pénzügyi teher nyomására a kisebb ellenállás útja az lenne, ha visszacsinálná az egészet. Meg kell tanulnom, hogy ne érezzem egész életemben az adósának magam. Ugyan én is feladtam mindent, amim volt (az otthonomat, a barátaimat és a munkámat), hogy vele lehessek, ez össze sem mérhető azokkal a nehézségekkel, amiken ő és a többiek mennek keresztül. De a bajok ellenére is hálás vagyok azért, hogy találkoztunk.”
Csak a szereposztás változott
Egy felmérés szerint mindössze a szeretők 2-5%-ából lesz feleség – talán hívhatjuk igazi, mindent elsöprő szerelemnek, amiért valaki még a családját is feláldozza, és hajlandó keresztülmenni a válás lélekölő procedúráján. Ugyanakkor a kudarcba fulladt szeretőből-feleség házasságok elemzése során azt találjuk, hogy sokszor a kapcsolat valódi oka szűnik meg létezni a törvényesítés során. A csalfa férj általában azért vonzódik a szeretőjéhez, mert ebben a kapcsolatban nem kötik a házassággal kapcsolatos felelősségek: a sikítozó gyerekek, a fizetnivaló számlák, a rendetlen konyha. Amikor a viszony nyilvánosságra kerül, és a szeretőből feleség lesz, a férj rájön, hogy ez még mindig ugyanaz a darab, csak másik szereposztásban.
Igazából nem az a lényeg, hogy lesz-e házasság a viszonyból. A lényeg az, hogy milyen mértékben táplálsz érzelmeket egy másik ember iránt, mert olyan mértékben képes ez a te életedet, az ő életét, és a játszma összes többi szereplőjének életét is megváltoztatni.
Eddig kevesen mondták, hogy ha újra választhatnának, ugyanígy tennének…
Oldal ajánlása emailben
X